Az idén negyedik alkalommal rendezték meg a Nemzetiségi Filmszemlét, melyet Budapesten a Művész moziban dr. Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter nyitott meg 2005. november 17-én. A miniszter megnyitó beszédében többek között arról beszélt, hogy milyen fontos a közösségi televíziózás az értékek közvetítésében, illetve a kulturális és társadalmi helyzetek bemutatásában. A nemzetiségi filmszemlét a közszolgálati televízióban tevékenykedő kisebbségi műsorkészítők kezdeményezték. Idén összesen 34 alkotást neveztek be a megmérettetésre.
A versenyre nevezett filmeket háromtagú zsűri - tagjai: Győrffy Miklós újságíró, szociológus, Debre Krisztina újságíró, Kiss Róbert operatőr, rendező - bírálta el. A nyertes filmet Gugán Iván készítette a romániai horvátok közösségéről. A versenyben második helyezett lett Milivoievic Snejana és Budai Adrien munkája a 10 éves Söndörgő népzenei együttesről szóló filmmel. Harmadik nyertes film Antala Zsuzsanna "Ezüstkor" című alkotása.
A fesztivál megrendezését a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, Németország budapesti Nagykövetsége és a Magyar Televízió támogatta.
|