A magyarországi német kisebbségi önkormányzatok hagyományos ünnepi gálaműsorát rendezték meg 2006. január 14.-én a Budapesti Kongresszusi Központban. Az idei ünnepség a kisebbségi önkormányzati rendszer 10 éves évfordulója és a magyarországi németek elüldözésének 60. évfordulója jegyében került megrendezésre.
Az Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke Heinek Ottó köszöntője után Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) politikai államtitkára nyitotta meg a rendezvényt.
Az ünnepi műsor első részében az egyesült nemzetiségi kórusok és az ifjúsági válogatott zenekar operarészleteket adott elő, többek közt Verdi "Lombardok" operájának zarándokkórusát és Händel "Xerxesz" operájának Largo-ját.
Ezt követően került sor a Valeria-Koch-Díj átadására, mely során a német népcsoportért végzett kiemelkedő jelentőségű munkájáért idén Wild Maria Judit, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Schindler Péter, a veszprémi Lovassy László Gimnázium német nemzetiségi tagozatos tanulói, valamint Englender Petra, a Pécsi Tudományegyetem oktatója részesült elismerésben. A magyarországi németség legmagasabb kitüntetését, a "Magyarországi Németekért Arany Díszmelltű"-t az idei évben egész életen átívelő eredményes munkásságáért Friedrich Ignáczné solymári tanárnő, dr. Mádl Antal nyugalmazott egyetemi tanár és Mikonya József tarjáni születésű író kapta.
Az ünnepi műsor második felében magyarországi német ének- és zenekarok, ifjúsági tánccsoportok és a Magyarországi Német Színház színészei tették a gálát mindenki számára emlékezetessé.
A nap könnyedebb szórakozással folytatódott, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa szervezésében felújították a 30 évvel ezelőtti hagyományt és a Corvinus Egyetem aulájában több zenekar részvételével Batyus-bált rendeztek.
|
 Nyitókép
|
 Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Ökrományzatának elnöke
|
 Ursula Seiler-Albring asszony, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete munkatársai körében
|
|
|
 Friedrich Ignácné és Mikonya József, az Ehrennadel 2006. évi díjazottjai a színpadon
|
 Dr. Mádl Antal professzor úr, az Ehrennadel 2006. évi díjazottja tanítványai körében
|
 A Valeria Koch Díj kitüntetettjei Dr. Frank Gáborral
|
|
|
 A kőszegi kórus
|

|
 A Mohács-Somberek-Palotabozsok ifjúsági zenekar
|
|
|
|
|
|
|
|
 Till Eulenspiegel a Deutsche Bühne előadásában
|
 A pécsi Valeria Koch iskola táncosai
|
 A véméndi tánccsoport
|
|
|
|
|
|
|
|