2010. február 09., kedd - Abigél, Alex napja
Főoldal
»
Biztos Kezdet Program
Biztos Kezdet ProgramBiztos Kezdet programok indítása Magyarországon
A program előzményei Angliában
A Sure Start Program az Egyesült Királyságban a gyermekszegénységet és a gyermekek társadalmi kirekesztettségét kívánja visszaszorítani. Középpontjában a hátrányos helyzetben lévők, így pl. a migráns családok állnak, amelyek sok esetben kevésbé tudják igénybe venni a különféle szolgáltatásokat. A Sure Start program 1999-ben indult az Egyesült Királyságban. A programot lépcsőzetesen vezették be, jelenleg a hatodik szakaszánál tart. Az eddig eltelt időszakban 500 helyi Sure Start kezdte el működését, amely négymillió hátrányos helyzetű gyermeket, vagyis a 4 év alatti szegénységben élő gyermekek egyharmadát érte el. A program két fő iránya:
- a gyermekek szociális és érzelmi fejlődésének elősegítése, egészségének védelme, képesség- és készségfejlesztése, valamint
- a család mint közösség erősítése, támogatása.
A Biztos Kezdet program Magyarországon
Magyarországon a modellkísérleti programok különböző típusú településeken és kistérségben (Ózd, Vásárosnamény és hat társult település, Budapest Józsefváros, Csurgó és Őrtilos) valósulnak meg, 2005-től Katymár és Győr is elindította a helyi Biztos Kezdet programját, amelyeket az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Gyermek-és Ifjúságvédelmi Főosztálya koordinál. Ennek segítéségével az első szakaszban 400 család és 700 hat éven aluli gyermek kapott támogatást a sokszereplős intézményhálózat együttműködésében. Ebben az évben szakértői műhely alakult a programhoz szorosan kapcsolódó szakmai és szolgáltatási területek szakemberei (fejlesztő pedagógia, pszichológia, gyermekjóléti ellátások, gyógypedagógia, egészségügy, szociálpolitika, közösségfejlesztés, program menedzsment) részvételével, és elkezdődött a Biztos Kezdet programok országos bevezetésének előkészítése.
A hátrányos helyzetű térségek kistelepülésein fenntartási gondok, szakemberhiány miatt nem épült ki, így nem érhető el a szükséges ellátások mindegyike. Azokon a településeken, ahol rendelkezésre állnak a szolgáltatások, kapacitás- és együttműködési problémák miatt szintén gondot okoz azok hozzáférhetősége. A szülők ezeken a településeken nem kapnak megfelelő segítséget gondozási, nevelési, életviteli problémáik megoldásában, rosszabb eséllyel válnak a munkaerőpiac résztvevőivé, hiszen hiányoznak a napközbeni ellátások.
A Biztos Kezdet program hatékony elterjesztéséhez elengedhetetlen a települési, városrészi programok szakmai támogatása és fejlesztése, ennek érdekében a program adaptálása két szinten történik:
- a helyi (települési, városrészi) Biztos Kezdet program,
- a Biztos Kezdet programok központi fejlesztési programja.
A Magyarországon az elmúlt évtizedben kiépült ellátórendszer egyes településeken lehetőséget biztosít arra, hogy külső források bevonása nélkül is megvalósulhasson a Biztos Kezdet program. A helyi Biztos Kezdet programok olyan településeken és városrészekben is elindulhatnak, amelyek saját erőforrásaik mozgósításával, a meglévő szolgáltatások összehangolásával külső anyagi támogatás nélkül is képesek a program megvalósítására. A program indításának feltétele a Biztos Kezdet programba történő bejelentkezés és regisztráció.
A helyi Biztos Kezdet program esélyteremtő kezdeményezés, mert a lehető legkorábban nyújt segítséget az eltérő élethelyzetből induló gyerekek számára. A program az adott településen vagy városrészben a 0-6 éves korú gyermekeket és családjaikat támogatja. A gyermekek társadalmi helyzetének javítása, a gyermekszegénység elleni küzdelem és a gyermekek társadalmi integrációja kulcsfontosságú a szegénység és kirekesztődés csökkentése érdekében. A program prevencióval, a jelenleginél hatékonyabb beavatkozásokkal segíti a gyermekek fejlődését életük legkorábbi időszakában.
A Biztos Kezdet program nyitott, mert az adott szolgáltatási területen élő valamennyi 0-6 éves korú gyermek és családja igénybe veheti, egyben rugalmas, mert szükségleteken alapul, a meglévő erőforrásokra épít, és azokat újjászervezi a családok problémáinak megfelelően, kiegészíti a szolgáltatásokat és segíti a szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Mindehhez a településen elérhető gyermekellátások és családtámogató szolgáltatások erőforrásait formálja új rendszerbe.
A Biztos Kezdet program szolgáltatásai:
- Biztos Kezdet klub (segít megismerni a gyerekek képességeit, illetve játékkal segíti a fejlődést)
- a családok és a szülők támogatása,
- az egészségkultúra fejlesztése,
- a speciális nevelést igénylő gyermekek és családjuk támogatása, beleértve a szakosított szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Kiegészíti ezek szakmai tartalmát - a bárki számára önkéntesen igénybe vehető - általános szociális és gyermekjóléti szolgáltatások köre, mint például a játszócsoportok, játéktárak, bölcsődék, pénzügyi tanácsadás, adósságkezelő szolgáltatás. A szolgáltatások köre a specializáltabb ellátásokig terjedhet, mint amilyenek a szülés-előkészítő csoportok, a szülői szerepre felkészítő programok, a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatás - a családok otthonában végzett - szakmai segítő tevékenységei. A támogató szolgáltatások a kialakult bizalmi kapcsolat által megkönnyítik a szülők számára a döntést, hogy átlépjék a klub küszöbét, ahol azután megtalálják a szükségleteiknek megfelelő egyéb támogatást is.
A Biztos Kezdet program esélyteremtő, esélyegyenlőségi program, amely nem teremt új, párhuzamos ellátórendszert, hanem a helyi ellátások új típusú összekapcsolódásával valósítja meg szakmai céljait. Nem önálló ellátás, hanem ellátási, együttműködési filozófia, amely a 0-6, kiemelten a 0-4 éves korosztály és szüleik hatékonyabb segítését biztosító szolgáltatás.
A program megvalósításában hálózattá szerveződve együtt vesznek részt:
- bölcsődék, óvónők, családi napközik gondozói;
- a területen dolgozó védőnők, a gyermekorvosok;
- a gyermekek életkori fejlettségét figyelemmel kísérő és a korrigáló beavatkozásokat, korai fejlesztését végző szakemberek, pszichopedagógusok, és fejlesztőpedagógusok;
- a családok szociális és életviteli problémáit segítő családsegítő szolgáltatást nyújtók;
- a gyermekek veszélyeztetettségét megelőző és megszűntető gyermekjóléti szolgáltatók családgondozói; valamint
- közösségi, kulturális programokat szervező közművelődési szakemberek.
Helyi program indításának feltétele a Biztos Kezdet Programba történő bejelentkezés, és regisztráció. A jelentkező számára a programirányító csoport biztosítja a szakmai támogatást a tervezéshez és a megvalósításához. Az elkészült szakmai program befogadása után az adott település vagy településrész tagja lesz a Biztos Kezdet Programok Országos Hálózatának.
A bejelentkezéshez szükséges szándéknyilatkozatot megtalálja a letölthető dokumentumok között.
Hírek, aktualitások
Biztos Kezdet - Információk, elérhetőségek
· Esélyek Háza - megyei Biztos Kezdet Program felelősök
· Biztos Kezdet modellkísérleti programok
További információk: biztos.kezdet@szmm.gov.hu
· Biztos Kezdet modellkísérleti programok
További információk: biztos.kezdet@szmm.gov.hu
Letölthető dokumentumok
· Sure Start - Biztos Kezdet az Egyesült Királyságban (pdf, 824 kByte)
· Biztos Kezdet Füzetek 1. - Útmutató helyi programok indításához (pdf, 365 kByte)
· Biztos Kezdet Program - 2006 - pályázati űrlap (doc, kByte)








